2021-es novellaíró pályázat második helyezett / S. Kolozsvári Zsófia - Azt már nem

 

Forrás: wikipedia.org

S. Kolozsvári Zsófia

Azt már nem

Az atommal megrakott töltetek süvítettek a levegőben. Mind a kétszáznyolcvannégy robbanófej hajszálpontosan megérkezett a francia anyahajókra. A Clemenceau kapitánya kiadta a lőparancsot, majd felvette a telefont, hogy beszéljen az elnökkel. A fedélzeten mindenki tette a dolgát, tudták, hogy ez most nem lőgyakorlat: kivették a töltényeket az indítócsőből, leszerelték a repülőgépekről az atomtölteteket, majd a pilóták kiszálltak, és hagyták, hogy a személyzet kiszipkázza a kerozint. Mire a kapitány a kabinjába ért, hogy megreggelizzen, az összes repülőt a helyére szállították, az anyahajó hasába. Feltámadt az szél, majd viharossá fokozódott, a látási viszonyok megromlottak az éjszakában.

A kapitány késő este ébredt, rövid ideig könyvet olvasott, majd lezuhanyzott, és egyenruhát húzott, hogy személyesen felügyelje a viharban való navigálást. Felment az irányítótoronyba, parancsokat osztogatott, összevitatkozott a navigátorral.

A hajó ebédre átjutott a viharon, és attól kezdve csendes volt az Atlanti-óceán. A Clemenceau titokban folytathatta útját, egyetlen hajóval sem találkoztak.

– Átküldöm a célpontokat, kapitány – jelentette az elnök néhány nappal később, a párizsi irányítóközpontból telefonálva. Minden témában jártas politikus egyetértett, hogy az az egyetlen módja a terrorizmus visszaszorításának, ha megelőző csapást mérnek a megfelelő helyekre. Aztán vitatkoztak órákon, napokon keresztül.

Másfél héttel később az elnök ellátogatott az Eiffel-torony romjaihoz, ahol ezrek vesztették életüket, és komor beszédet tartott arról, hogy ez nem maradhat válasz nélkül. Beült az elnöki autóba, majd egy hosszú nap után hazahajtatott, és lefeküdt aludni.

Ő nem látta, ahogy a hatalmas vasszerkezet tíz perc látványos vonaglás és hangos robbanás közepette felépül, majd kigyúlnak rajta a reflektorfények. Ahogy azt sem látta néhány év elteltével, amikor egy metrószerelvény hosszan füstölgött, majd kigyulladt az alagútban. A metsző sikoltások visszhangoztak a járatban. A lángoló emberek szempillantás alatt a helyükre ültek, és a mobiltelefonjaikba meredtek. A szerelvény megindult. A hétköznapi ruhát viselő merénylő elengedte a detonátor gombját, becsukta hosszú ballonkabátját, majd kiszállt a következő állomáson, felsétált a mozgólépcsőn, jegyet váltott, és felszívódott.

Az elnök átadta pozícióját, de azonnal harsány és demagóg propagandába kezdett, és a bevándorlás ellen tüntetők az ő nevét írták a magasba emelt tábláikra. A feszültség enyhült, egyre kevesebb utcai merénylet és tömegbe hajtás történt, de még így is mindenhol az utcán feketébe öltözött fegyveresekkel lehetett találkozni.

Aztán szétküldték a Notre Dame felújítására gyűjtött összes pénzt, majd megszűnt maga a számla is. Nem volt többé szükség rá, hiszen két nappal később a katedrális teteje főnixként lángolva újjáéledt, a tornya billegve kereste meg évszázados helyét.

A székesegyházat jó hétszáz évvel később kezdték szétszedni, de a munka olyan sokáig tartott, hogy időközben több király is meglátogatta. III. Sándor pápa vette fel a földről az alapkövet, majd átadta egy templomszolgának, aki felszállt vele egy a Szajnán várakozó hajóra, és elindult, hogy biztonságba helyezze.

A folyó jobb partján a település lakói szétszéledtek, a bal parton csatába vonultak a normannok, majd elkészült az erődrendszer, hogy megvédje tőlük Párizst. Később a vikingek is megérkeztek, aztán a rómaiak, de feltámadt egy kelta törzs is, és minden hódító nép szétszéledt. Végre békében elfelejthették a civilizáció utolsó magvait is, agyagedényeket készítettek, íjakkal vadásztak, és nem gondoltak többet a Notre Dame-ra.

Az emberek egyre kevesebben lettek, és ahogy fogyatkoztak, elindultak az Ararát-hegy felé. Egészen kevesen értek oda a bárkához, amelybe beszállhattak. Éppen időben, mert miután berepült egy fehér galamb meg egy holló, és becsukták az ablakokat, végeláthatatlan eső kezdett rá. A tengerek megemelkedtek, majd leapadtak. Minden állat és ember feléledt. Egy ideig az emberek bűnöztek és paráználkodtak, aztán egyre kevesebbet. Naivak voltak és ösztönösek.

Végül az utolsó kisbaba is visszabújt Éva méhébe, a lány kiköpte az almát, hátat fordított a kígyónak, majd megkereste Ádámot.

– Újra – közölte Isten lemondóan, és kért egy kávét.