CRISPR: Amikor a scifiből valóság lesz
A CRISPR (kiejtése:
kriszpör), a clustered regularly interspaced short palindromic repeats, azaz
„halmozottan előforduló, szabályos közökkel elválasztott palindromikus
ismétlődések” angol kifejezés rövidítése. A CRISPR/Cas9 technológiát
molekuláris biológiai eszköznek tekintik, amely bármely sejt genomjainak helyrehozását és
szerkesztését szolgálja.
2020-ban a francia
Emmanuelle Charpentier és az amerikai Jennifer A. Doudna kutatók megosztva
kapták meg a kémiai Nobel díjat a Crispr/Cas9 genomszerkesztő rendszer
kifejlesztésében végzett úttörő munkájukért. A technológia lényege, hogy a Cas9 enzim segítségével megfelelő helyen elvágható a DNS.
A felfedezésüknek köszönhetően hamarosan eljön
az idő, amikor nem csak a tudományos fantasztikus filmekben és könyvekben
találkozhatunk szuperemberekkel, hanem a való világban is, hiszen a CRISPR-Cas9
nevet viselő génszerkesztő eszköz lehetővé teszi a tudósok számára a DNS-szálak
pontos szerkesztését, ami genetikai betegségek kezeléséhez vezethet, de
felhasználható úgynevezett "designer babák" létrehozására is;
meghatározott színű hajú és szemű, erős csontozatú, tökéletesnek tervezett és született férfiak és nők, akik soha nem
öregszenek meg és immunisak lesznek adott betegségekre vagy, akár az összesre.
Mi az a CRISPR? Magyarázat ötféleképpen „Neville San
Gianna” módon
A CRISPR lehetővé
teszi a gének szerkesztését, és segít megérteni olyan betegségek, mint az
autizmus vagy a rák genetikai alapját. Mit
is jelenthet ez a felfedezés a kisgyerekek és tinik számára? Hogyan magyarázzuk
el nekik, illetve, miként beszélgessünk róla fiatal felnőttekkel és
szakértőkkel?
Gyerekek ~ 7 éves kortól
A CRISPR egy olyan
eszköz, amelyet a tudósok a genomok szerkesztésére vagy megváltoztatására
használnak. A genom olyan, mint egy
használati utasítás. A kézikönyve azoknak a dolgoknak, amik azzá tesznek,
ami/aki vagy. Néha előfordulnak hibák ezekben a használati utasításokban,
olyanok például, mint az allergia. A CRISPR módszer segítségével igazán súlyos
allergiában szenvedő emberek kézikönyvében megtalálhatjuk ezt a hibát, és akár törölhetjük is.
Tinédzser ~ 14 éves kortól
Fiatal felnőttek ~ főiskolások, egyetemisták
Ennek a
korosztálynak a többsége hallott már a CRISPR módszerről, és úgy ismerik, mint
egy forradalmi génszerkesztő programot. Sokan közülük tudni fogják, hogy a
CRISPR módszer a korábbi
génszerkesztő eszközöknél pontosabb és megfizethetőbb a kutatóintézetek számára. És vajon mit gondolnak, hogyan működik? A válasz valószínű az lesz,
hogy a CRISPR, a Cas9 enzim és egy irányító RNS együttese. Az RNS megmondja az enzimnek, hogy hová kell mennie a DNS láncon és hol kell elvágnia azt. Sok más tudományos újdonsághoz
hasonlóan a CRISPR módszer bemutatása is vegyes fogadtatásban részesült,
akárcsak az „In Vitro”, vagy más néven a kémcsöves megtermékenyítés, amitől az
emberek az elején elzárkóztak, mára pedig elfogadták, és tudják, hogy nem lesz
vele semmi probléma, egészen addig, amíg szabályozható marad.
Fiatal felnőttek ~ mesterképzés
CRISPR szakértő
Ők vajon hogyan és mire használják a CRISPR-t a saját
laborjukban? Sokan azt vizsgálják, hogy az emberi
genetikai variációknak milyen hatása van a CRISPR módszer alkalmazására. A
tudósok egy 20 bázispárból álló útmutató RNS segítségével utasítják a CRISPR-t,
hogy megkeressen bizonyos részeket az emberi DNS láncon, de mi van akkor, ha az
alanyok egyikében, a lánc egy ilyen megjelölt része már korábban mutálódott? Az
ilyen esetekben a módszer nem lesz ugyanolyan hatékony, mert a genom így nem a
megfelelő helyen, vagy egyáltalán meg sem lesz vágva. Ennek a beszélgetésnek a
további részét én is inkább a szakértőkre hagyom... 😊
Szeretnél többet tudni?
Az alábbi videón Jennifer A. Doudna áttekintést ad a CRISPR-Cas9 működéséről, előnyeiről és hátrányairól is.
Írta: Adrienn
Forrás:
https://www.biopharma-reporter.com
https://hu.encyclopedia-titanica.com