Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
Buddy Read - Vol 002.
Az éjféli égbolt egy elgondolkodtató, gyönyörűen megírt dráma. Nem mondható akciódúsnak, lassan építkezik, az erőssége a hangulatteremtés, a fantasztikus leírások és a szereplők lelki világának mesteri bemutatása.
A történet két szálon fut, az egyikben megismerhetjük Augustine karakterét, aki egész életét az univerzum kutatásának szentelte, és mindeközben nem törődött az emberi kapcsolatok kialakításával. Ám egy nap minden kutatót kimenekítenek az állomásról, és a rádiók elhallgatnak, Augustine pedig egyedül marad az Északi-sarkon egy furcsa lánnyal. A másik szálon egy olyan űrhajó legénységének napjait követhetjük nyomon, akik éppen a Jupiter egyik holdjától utaznak vissza a Föld felé, amikor megszakad minden kapcsolatuk az emberiséggel. Közülük is Sully gondolatait ismerhetjük meg, aki a munkája miatt egy időre elhagyta a családját.
„Sully karakterével pedig annyira lehet azonosulni. Jó az ő szemén keresztül látni az eseményeket a hajón és az írónő nagyon jól adja át, hogy mit érez.”
„Nekem idáig a kedvenc karaktereim Sully és Harper. A kapitány abszolút az igazán önzetlen, gondoskodó ember benyomását kelti bennem, Sully pedig valahogy alapból szimpatikus nekem. Akit idáig nem igazán kedvelek, az Augustin karaktere, bár az, hogy elkezdett gondoskodni Irisról, némiképp ellensúlyozza a róla alkotott negatív képet.”
„Az elején pedig azt
gondoltam, hogy Augustine lesz a kedvenc szereplőm, hiszen nagyon szeretem a
különc, tudós elméket, és mellette szól a gondoskodása is Irisról, de egyelőre
mégis Sully karaktere a szimpatikusabb.”
„Augustine karaktere
is kezd kinyílni, emberibbé válni, talán ez a változás miatt volt most ő
szimpatikusabb, de valójában azt is mondhatnám, hogy a történet folyamán
folyton változik a véleményem arról, hogy melyik főszereplő áll legközelebb
hozzám. Antipatikus karakter igazából eddig egyáltalán nem volt, bár ez a
történet nem is egy emberi ellenfelet mutat be, hanem az érzéseikkel kell
megküzdeniük a szereplőknek.”
A történet a
szereplők érzelmeinek ábrázolásán kívül a szimbólumok használatában is nagyon
erős. Amikor az ember elkezdi olvasni a történetet, még azt gondolja, hogy
mennyire eltér egymástól a két helyszín, a világűr és a kietlen tundra, illetve
a két szereplő, Augustine és Sully, de olvasás közben egyre nyilvánvalóbbá
válik, hogy valójában mekkora is a hasonlóság.
„Visszatérő szál most már az is, hogy Augustine és Sully is sokat gondolnak a múltjukra, most már teljesen egyértelműen fel lehet fedezni, hogy hol kapcsolódnak össze a szálaik, és nagyon érdekes két szemszögből olvasni a történetüket. Nagyon tetszett viszont az az új érzés, amikor Augie és Iris megérkeztek az új szálláshelyükre, és hosszabbodtak a nappalok, melegedett az időjárás, és a korábbi hideg, fagyos, végtelen (mint az űr) tundra barátságosabbá vált, és ezzel együtt olvadt fel Augie lelke is. Furcsa belegondolni, hogy Sully és ő is ugyanakkora űrben élnek (csak míg Sully esetében ez szó szerint maga az űr, addig Augustine életében ez a végtelen, kietlen, halálos tundra, de igazából ugyanolyan jellemzői vannak a két közegnek, hiszen csendesek, kegyetlenek, végtelennek hatnak, és elvágják a szereplőket mindenféle emberi kapcsolattól).”
„Számomra visszatérő
elemként maguk a csillagok, az égbolt és az űr jelenik meg, hiszen eköré épül a
történet és így számomra a végtelenséget jelképezik, illetve a némaság és a
magány, az elszigetelődés érzése.”
Az éjféli égbolt egy
különleges történet, és én úgy gondolom, hogy emiatt nem is való mindenkinek.
Inkább dráma, mint sci-fi, de az írónő mesteri tudatossággal komponálta meg a
szimbólumokat, a mondanivalót, a történéseket. Azoknak az embereknek ajánlanám
a könyvet, akik szeretik az ilyen elgondolkodtató, kissé lassan kiteljesedő
történeteket, akiket lenyűgöz az érzelmek kifinomult ábrázolása. A történet
olykor izgalmas, olykor megríkat, és egy biztos: a könyv elolvasása után még
nagyon sokáig velünk marad, és hosszú ideig lefoglalja a gondolatainkat.
„Annyira valós
érzelmeket ábrázolt, amivel bárki tudott végig azonosulni.”
„Úgy gondolom, nem pusztán egy izgalmas sci-fit olvastam, hanem egy igen mély lélektani könyvet is. Abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam és a kezembe vettem.”
