Science Fiction Filmtörténelem II.

 Az előző cikkben megtárgyaltuk a science fiction filmek történetét a II. világháború és az azt közvetlenül követő időszakig. Volt ott minden, kalandos, varázslatos utazások a Föld körül és a Holdba is, H.G. Wells, Lugosi Béla, Frankenstein és egyéb szörnyek tömkelege. Mint egy horror show. És valóban, a horror sokáig a sci-fik szerves részét képezték, illetve igaz ez fordítva is, a sci-fi volt központi eleme a horrornak, attól függően, hogy melyik zsáner volt túlsúlyban.

Tehát a II. világháború után az emberek szomorúak voltak, és reményvesztettek. Féltek az elkövetkező nukleáris háborútól, amely kipusztíthatja a bolygó szinte teljes lakosságát, és tönkre tehet mindent. Amerikában számunkra elképzelhetetlen méreteket öltött a rettegés. Az emberek földbe vájt bunkereket építettek, volt aki a saját háza alá, volt aki erdőbe, és megtöltötték konzervekkel és mindenféle tartós élelmiszerekkel.

Ezek az érzelmek a művészetekben is lecsapódnak, így természetesen a filmekben is meg lett az eredménye: a szörnyfilm, a monster movie lett a leggyakoribb műfaj. Mindenféle szörnyek megjelentek, amik valójában az emberi gyarlóságot voltak hivatottak megjeleníteni. Mi magunk vagyunk a szörnyek, amelyeket mi magunk teremtettünk meg, és ez által elpusztítjuk önmagunkat. Bár a filmek végén rendszerint megjelenik valami fajta remény a megoldásra, a továbblépésre.

Így érkezünk el az '50-es évekbe, amikor rengeteg izgalmas dolog történik, mind a művészetek, mind a technika terén. Bár a hidegháborús fenyegetés továbbra is megmaradt, ahogy telt az idő, a rettegés alább hagyott, és teret engedett a kíváncsiságnak. Az emberiség szeme a csillagok felé fordult, és kutatni kezdi az ismeretlen. Kezdetét veszi az űrverseny az USA és az oroszok között, és mindenki első akar lenni. 

Ez jelenik meg a filmekben is, és a science fiction arra kezdi keresni a választ, hogy mi történne, ha a távolból valakik visszanéznének ránk, és ha egyszer csak eljönnének hozzánk?

UFO-s filmek öntik el a mozikat, és az emberek nem bírnak betelni vele. Mindenféle űrlények megtámadják a bolygónkat, kezdve a humanoidoktól a testrablókig. 

Rengeteg olyan film van, amelyeknek az eredetije az '50-es években készült, és az általunk ismert változat csak remake. Ilyen például a The Day the Earth Stood Still 1950-ből, aminek az újabb változatában Keanu Reeves és Jennifer Connelly játssza a főszerepet, a Godzilla 1954-ből, aminek mindenki ismeri a remake-jeit, vagy ott van még a The Fly, A légy, aminek az újabb változatában Jeff Goldblum játszik.

Ebben az időszakban kezdték el feldolgozni az én személyes kedvenc íróim műveit, és filmvászonra varázsolták például Nemo kapitányt a 20 000 leagues under the Sea című filmben, vagy az Utazás a föld középpontja felé Jules Verne-től (a Verne Gyulától a víz kiver :D), vagy ott van H. G. Wells és a War of the Worlds.

Meg kell mutatnom az új kedvencemet, ami igazából csak így magyar szemmel vicces. Íme, itt a Repülő szószostál, ami igazából Csészealj, és ugye mi magunk is így nevezzük, de engem elvitt az asszociáció.

Ugyanígy jártam a Repülő Disc Mannel a Marsról... Lentebb megnézhetitek mindkettő poszterét. 

Mai szemmel nehéz ezeket a filmeket komolyan venni, de ne felejtsük el, hogy ez még mindig az '50-es évek. A technika ekkor kezdte el azt a fejlődését, amellyel mostanra utolérte a képzeletet. Ekkor még nagyon sok olyan dolog volt hihetetlen és elképesztő, amelyek ma már természetesek, gondoljuk csak például a mobiltelefonokra. 

Ebben az évtizedben robbanásszerűen elterjedtek a televíziók. Megjelentek a háztartásokban, és családi program lett leülni elé, és együtt nézni azt a kevés műsort, ami volt (ugye mind emlékszünk rá, amikor Marty leül az anyja családjával vacsorázni 1955-be: "ugyan, csak viccel, senkinek sincs két televíziója"). 

Az 1950-es években tehát elindult az új Science Fiction őrület az űrlények iránt, amely szerintem kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de ma is tombol, hiszen a régi klasszikusok mellé újak is készülnek a mai napig. 

És a kérdés is adott maradt: mi lesz, ha eljönnek?

Írta: Mirjam